Sportolni kell, de – mint az élet minden területén – itt is figyelni kell a mértékletességre.
Nem kérdés, hogy a sport és a testmozgás fontos az egészségünk szempontjából. De mint minden dologgal az életben, a testmozgással is túlzásokba lehet esni. Ezek a figyelmeztető jelek elárulják, ha már egészségtelen mértékben sportolsz vagyis túlhajtod magad. Ha ezek közül legalább kettőt észlelsz magadon, érdemes visszavenni.
Már nem szerez örömet, nem élvezed
Akár jógázol, akár erőnléti edzést végzel, a választott sporttevékenységednek szórakoztatónak (is) kell(ene) lennie, nem pedig csak és kizárólag kínzó szenvedésnek. Ha úgy érzed, hogy már régen elvesztetted a mozgás örömét, és csak kényszerből vonszolod magad az edzőterembe, akkor érdemes megkérdőjelezned a sportolási szokásaidat. Az unalom nagyon rossz motiváció, és a pszichénkre sincs jó hatással, holott a sportolásnak az is a célja, hogy kitisztítsa a fejünket, és felemelje a lelkünket. Lehet, hogy érdemes lenne új mozgásformák után nézni.
Állandóan kimerültnek érzed magad
Ha a fáradtság és a kimerültség állandó állapottá válik, lehet, hogy túlzásba viszed az edzéseket. Persze, hogy a végletekig feszíted a húrt, és egyre jobban hajtod magad, és fájdalmat érzel, ez mind az edzés velejárója. Az edzések között azonban elegendő szünetet és pihenést kell tartanod, hogy a szervezeted regenerálódni tudjon. Ha az edzés után jóleső fáradtságot érzel, az teljesen rendben van, de ha folyamatosan kimerült vagy, a tested jelzi, hogy túlhajtod magad.
Már nem örülsz a sikereknek
Ha egy izzasztó edzés után le tudsz feküdni a kanapéra, és egy szelet pizzával jutalmazod magad, akkor mindent kézben tartasz. Pontosan ez az egyensúly – hogy edzünk majd kényeztetünk –, az tesz minket boldoggá. De ha utána elégedetlen vagy, és azonnal azon gondolkodsz, hogyan tudnád még jobban fokozni az edzést, hogy a fájó izmok még jobban fájjanak, akkor már nem egészséges a kapcsolatod a sporttal – és a testeddel. Ha ez a fajta mániákus hozzáállás felüti a fejét, érdemes szakemberhez fordulnod.
Ideges vagy, ha kimarad egy edzés
Ma nem tudtál elmenni az edzőterembe, ahogy tervezted, mert közbejött valami, és most ingerült és ideges vagy? Ha a kihagyott sportolástól befeszült, nyugtalanná válsz, és nem tudsz másra gondolni, szenved a koncentrációd, akkor ez is a „túledzés” jele. A sport fontos, de nem szabad, hogy az egész életed e körül forogjon, vagy erre épüljön (hacsak nem vagy profi sportoló).
TIPP: Az új Apple Watch Series 8 megbízható társad lehet az edzésekben, és segít megtartani a helyes mértéket. A továbbfejlesztett Edzés app új lehetőségeket kínál a mozgáshoz, edzéseidet pedig sokoldalú mérőszámokkal szabhatod magadra.