Létezik egy hely Buda szívében, a Gesztenyés-kert szomszédságában, ahová ha egyszer eljut az ember bizonyosan többször is visszatér majd. Ez a Kitchen Factory. A vállalkozás tulajdonosával és vezetőjével, Gyaraki Ildikóval beszélgettünk.
Mióta működik a Kichen Factory?
A történetünk még a kétezres évek elejére nyúlik vissza, akkoriban egy német cég képviseletében kiváló minőségű konyhai kiegészítők forgalmazásába kezdtünk. A megszokottól kissé eltérő módon. A koncepció az volt, hogy az üzletben megtalálható termékeket ne csak polcon láthassák a vevők hanem gyakorlatban ki is próbálhassák. Ezekkel a termékbemutatókkal, eszközpróbákkal kezdődött minden. A modell nagyon sikeres lett és 2012 környékén már elkezdtünk kisebb, pár fős főzőtanfolyamokat is szervezni. Ezek rövid kis alkalmak voltak, de úgy tűnt, hogy a kreatív koncepció nem csak nekünk tetszik, hanem a hozzánk betérőknek is.

Egyedül vagy szakmai partner bevonásával indultak el a főzőalkalmak?
Szlávy Ágnes séffel vágtunk neki a megvalósításnak. Ági kiváló szakember, ma is együtt dolgozunk. Az évek során természetesen számos vendégséf is megfordult nálunk, a gasztronómia speciális, izgalmas területeit hozták el hozzánk és mutatták be a vendégeinknek. Fontos azonban elmondanom, hogy mi nem egy étterem vagyunk, hozzánk elsősorban nem az étkezés miatt jönnek az emberek, sokkal inkább a közösségi élményért, a közös munka öröméért és persze a konyhai kulisszatitkok elleséséért.
Adódik a kérdés, kik a vendégek?
Elsősorban baráti társaságok, céges közösségek és persze mindazok, akik szívesen részt vesznek a kreatív konyhai munkában, nyitottak, és örömmel tanulnak újdonságokat.
Hogyan képzeljünk el egy ilyen alkalmat?
Természetesen nem krumplit pucolunk és hagymát aprítunk. Az alapanyagokat mi alaposan előkészítjük, így magán az eseményen már csak a lényegre koncentrálhatunk, a különleges szakmai fogások elsajátítására. A konyhánk különlegesen jól felszerelt és a legjobb minőségű eszközökkel, válogatott alapanyagokból dolgozunk, így elmondhatom, nálunk valóban öröm a főzés.
Az alapanyagok minősége kulcskérdés a fine dining esetében, honnan szerzik be a hozzávalókat?
A világjárvány kitörése előtt az alapanyagaink legnagyobb része Franciaországból érkezett. Ugyanonnan vásároltunk, mint ahonnan a neves francia éttermek. A minőség kiváló és mindig egyenletes volt. A pandémia azonban közbeszólt, és a beszállítói láncok leállása miatt új források után kellett néznünk. Örömmel mondhatom, hogy nagyon sok mindent ma már hazai termelőktől szerzünk be. A szezonális termékek, a zöldségek és a hús is hazai farmokról érkeznek kiváló minőségben.
A zárás hónapjait hogyan sikerült átvészelniük?
Az első hónapot még kifejezetten élveztem, pihenésként fogtam fel a dolgot. Aztán persze egyre jobban hiányzott munka. Belefogtunk az ételkiszállításba. A vártnál is jobb volt a fogadtatás, olyannyira, hogy most, a harmadik hullám lecsengése után is megmaradt öt-hat család, akiknek mind a mai napig szállítunk. Sokan felismerték, hogy otthon is élvezet lehet az étkezés, csak megfelelő ételeket kell az asztalra tenni, főzésre azonban nem mindig marad elég idő és energia.
A weboldalukon a bemutatkozásban az áll az neve alatt, hogy tulajdonos és séf. Ezek szerint ön is részt vesz a konyhai munkában?
Az eredeti végzettségem közgazdász, korábban tőzsdei ügyletekkel majd ingatlanfejlesztéssel foglalkoztam. A gasztronómia azonban szépen lassan magával ragadott. A munkám miatt sokat jártam külföldre, mialatt rengeteget tanultam, végül, hogy az alapvető szakmai ismereteim is meglegyenek elvégeztem egy szakácsiskolát is. Természetesen én is ott vagyok a konyhában, ahol minden alkalommal érzem, hogy ezt soha nem lehet megunni, imádok főzni!

Kitchen Factory
1122 Budapest, Határőr 43-45.
https://regisztracio.kitchenfactory.hu/