Így hallgass zenét bringázás közben


Ha sportként űzöd a biciklizést, természetes, hogy a zene remek motiváció.

A koronavírus-járvány óta világszerte egyre több biciklis jelenik meg az utakon, sőt egyes helyeken a bicikli már hiánycikknek számít. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy sok olyan ember is biciklire ül, aki eddig nem sportolt aktívan, és a közlekedési szabályokkal sincs teljes mértékben tisztában biciklis szempontból.

Ha emellett még a zenehallgatásról sem mond le az illető, az meglehetősen veszélyes lehet. Közlekedés közben zenét hallgatni általában önmagában véve is hordoz magában némi kockázatot, de egy kis körültekintéssel és egy remek eszközzel ez is megoldható probléma.

Az Air Pods Pro rendelkezik Aktív zajszűrés funkcióval, illetve Áttetsző módban is használható. Előbbi alkalmas arra, hogy maximális zenei élményt nyújtson a környezeti zavaró hangok kizárásával, utóbbi pedig igazán hasznos lehet közlekedés közben, hiszen a lényeges hangokat, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, átengedi, így nem fordulhat elő, hogy a biciklis nem hallja meg például a villamos jelzését.

Ha pedig sportolás közben, forgalmas utak helyett veszélytelen terepen biciklizel, átadhatod magad a zenének  ami komoly motivációs hatással bír.