in

Digitális varázsceruza kreatívoknak

Sokan emlékezhetnek a hetvenesen években készült Varázsceruza című mesére, amelyben a főszereplő kisfiú egy bűvös ceruza segítségével oldott meg különböző feladatokat és problémákat.  Minden rajza életre kelt, a gyerekek többsége pedig sokat gondolkozott rajta, mi mindent rajzolna egy ilyen ceruza segítségével.

Az Apple Pencillel már digitális eszközeiden is megélheted a művészi szabadságot.

Persze azt a mese sosem firtatta, hogy ehhez azért az is szükségeltetik, hogy az embernek legyen némi rajztehetsége

Szerencsére ma már nagyon sokféle eszköz áll rendelkezésünkre, ha szeretnénk kipróbálni magunkat a különböző művészeti területeken. Akkor sem kell elkeseredni, ha elsőre nem sikerülnek tökéletesen a művek, hiszen a kreatív időtöltés és a szórakozás a lényeges – amit most már digitális eszközeinken sem kell nélkülöznünk.

Időközben ugyanis a Varázsceruza feltaláláshoz is közelebb kerültünk: az Apple Pencil által húzott vonalak ugyanis nem állnak messze attól, hogy életre keljenek. A második generációs Pencil magasra emelte a lécet a rajzolásjegyzetelés és dokumentumszerkesztés terén.
Attól függően, hogy épp képet festünk vagy jegyzetelünk, különböző vonaltípusokkal dolgozhatunk, és még az olyan finom tevékenységek is elvégezhetőek vele, mint az árnyékolás. Pontosságának köszönhetően akár a műszaki illusztrációk és a finoman kidolgozott portrék hajszálvékony vonásai is kezelhetőek, de az e-mailekre és saját fotókra való kézzel írott jegyzetek rögzítése sem okoz gondot az eszközzel.
Bármi legyen is a feladat, a művészi önkifejezés már digitális platformon sem lehetetlen.

x Promóció
x Promóció
x Promóció

Szeretnéd biztonságban tudni az otthonod?

Legyél stílusos tetőtől talpig!