in

Csak egy lépés a világszínvonalú oktatás

Kornél története a digitális oktatásról
Ismerd meg Kornél történetét a digitális oktatásról a moreforyou.hu-n!

Dénes Kornél Máté az ELTE Politológia szakos hallgatója, aki tanulmányai háromnegyedét digitális oktatás keretei között töltötte. Budapest után Litvániában folytatja az egyetemet, ahol MacBookja lesz az egyik megbízható társa.

Sokkal több, mint egy szakma elsajátítása

Kornél számára az egyetem nem csak az adott intézmény négy falát jelenti, hanem olyan kapcsolatrendszert és kihívásokat, melyek valóban segítenek felkészülni a munka világára. Így ő és iskolatársai számára a digitális tanulás egy lehetőség volt, hogy országos és nemzetközi kapcsolataikat bővíthessék. 

„Rá voltunk kényszerülve a változásra és az innovatív gondolkodásra olyan irányokba, ahol a magyar egyetemek nemzetközi kapcsolatait tudnánk kibővíteni.” – meséli Kornél.

Nemzetközi lehetőségek

A litvániai tanulmányokra készülve nem csak jelentkezéskor, de felkészüléskor is hasznát vette a MacBooknak és a vele szinkronban működő iPhone-nak. Az egyetemi dokumentumoktól kezdve a repjegyen át a biztosítási papírokig mindent biztonságosan az iCloud-on tárol.

x Promóció

Az Apple eszközök összehangolása és megfelelő használata pont olyan, mint egy kiváló autó: egyszer kell igazán megtanulni használni és utána messze elsüvíthetünk vele a többiektől. Ebben segítenek az iCentre munkatársai, hiszen a szakmai tanácsadás során részletesen elmagyarázzák a készülékekkel kapcsolatos tudnivalókat. 

Kornélnak a MacBook és az iPhone szinkronizálásában segítettek, valamint kialakítottak vele egy olyan rendszert az iCloud használatával, ami a tanulás és a magánélete során is átláthatóságot biztosít az anyagai és képei között.

„Még akkor is, ha kicsit többet kell rá gyűjteni, kicsit nehezebb megszerezni, de úgy vagyok vele, hogy sokat számít, mennyi kényelmet ad egy felhasználónak és mennyire megbízható ez a technika. Az ember egyszer beruház egy Mac-be és azzal bebiztosította magát a számítógép téren.” – mondja.

Kornél MacBook Pro-t használ, ami szerinte az egyetemen a legbízhatóbb eszköz, mert nem történhet meg, hogy nem tud jegyzetelni vagy nem tudja visszaolvasni a tanulnivalót. Az Állam- és Jogtudományi karon az online projektmunkák és prezentációk során a Keynote és a Numbers a segítői, valamint az elmúlt félév végére a statisztika szoftverrel is összebarátkozott.

Az amerikai álom

„Erre már komoly vállalkozások épülnek az Egyesült Államokban.” – mondja Kornél a digitális tanulásról.

Az USA-ban a felsőoktatás digitalizálásának elősegítése nem újkeletű, hiszen a magas tandíjak és a hatalmas távolságok már évekkel ezelőtt megteremtették az igényt a könnyebben hozzáférhető, inkluzív online oktatásra.

Kornél szerint igazi, minőségi változást hozhat az, hogy az digitális eszközök segítségével a diákoknak és az intézményeknek nem kell kompromisszumokat kötni, ha világszínvonalú oktatás a céljuk. Csak szervezés és együttműködés kérdése, hogy akár álmaink kurzusán részt vehessünk, hiszen akár az amerikai MIT Computer Science kurzusa is elérhető az interneten egy szegedi diák számára. 

„Tudást nem csak egy tanteremben ülve lehet átadni, hanem akár otthon a saját idődet beosztva.” – mondja Kornél, aki hisz benne, hogy a munkaerőpiaci elhelyezkedését azok a kompetenciák is segíteni fogják, amelyeket a digitális tanulás szülte kényszerhelyzet alatt fejlesztett ki. Szerinte a lehetőséget kell meglátni abban, hogy a neves professzorok például már nem csak egy egyetem diákjait oktathatják, hanem utazás nélkül, könnyedén taníthatnak más városban, vagy akár országban tanulókat is.

Digitális tanulás a makroközösségek szolgálatában

A hatékony digitális oktatáshoz persze elengedhetetlen, hogy az időt valóban tanulással tölthessék a hallgatók, hibátlanul működő készülékek segítségével. Nem mindegy, hogy egy laptop random pillanatokban frissít vagy időzíthető a folyamat, valamint az sem, hogy ahogy felnyitjuk a gépet, percekig kell várnunk, mire eláll a rendszer, vagy, ahogy egy Apple termék esetén, azonnal munkához láthatunk. Az iCentre pontosan ezért működik együtt oktatási intézményekkel is, hogy komplett iskoláknak segíthessen a digitális tanítás részleteit kidolgozni.

Kornél szerint az online tanulás lehetőséget ad a diákoknak is, hogy ne kényszerüljenek költözésre a tanulmányaikhoz, hanem megtalálhassák a szerencséjüket lakóhelyükön és kamatoztathassák tudásukat a makroközösségekben. Magyarországon rengeteg diák dönt úgy, hogy a jobb oktatás és a későbbi könnyebb boldogulás érdekében hátrahagyja a szülővárosát. Így fordulhat elő, hogy számos kisebb városban munkaerőhiánnyal küzdenek, miközben a legjobb gimnáziumokat, szakközépiskolákat tartja fenn a helyi közösség. 

A személyes részvétel és a digitális tanulás kettőse lehetőséget ad, hogy a megfelelő digitális felkészültséggel a tudás és a kapcsolatok tényleg csak egy kattintásra legyenek.

x Promóció
x Promóció
Gábor története a digitális tanulásról

Egy tudós-kutató versenye az idővel a digitális tanítás korszakában

A legfontosabb szempontok a gyerekszoba berendezésénél