Nagy-Weiner Attila reklámfotós neve sokak számára ismert a szakmában, hiszen olyan produkciók kampányfotósa volt, mint például az HBO nagysikerű Aranyélet című sorozata, amivel jelentős díjat is nyertek Los Angelesben, reklám- és sportkampány fotóival pedig gyakran találkozhatunk a hétköznapokban – most épp a tokiói olimpia kampányán dolgozik. Nem mellesleg régi Mac-rajongó… Hogy ez hogyan segíti a munkáját, arról ő maga mesélt.
Amikor elkezdtél fotózni, mi volt az elképzelésed, hova szeretnél eljutni a szakmában? Mostanra elérted, amit kitűztél magad elé célként?
Valójában nem volt konkrét irányú elképzelésem. Amikor elkezdtem tanulni a fotózást, illetve mindig, amikor képalkotással foglalkoztam, csak egy dolgot tudtam biztosan: hogy amit kitűzök magam elé feladatként, azt a lehetőségekhez képest a legjobb minőségben szeretném elvégezni, hogy különleges alkotásokat hozzak létre, és hogy mindig kihozzam magamból a maximumot. Ez volt az alapkoncepció, a mai napig is ehhez tartom magam, és igyekszem mindig egy kicsit feljebb tenni azt a bizonyos mércét. Sokszor meglepődve veszem észre, hogy milyen jó anyagok születtek időnként eddig is – ez így persze elég szerénytelenül hangzik, de az az igazság, hogy sokszor tényleg utólag tűnik fel, ahogy visszanézem a korábbi munkáim, hogy azért készültek jó és különleges darabok is.
De amikor ezt az egészet elkezdtem, ez nem volt tudatos, ma sem az, csupán egy velejáró haszon, hogy szépen kiforrnak ezek a munkák. Tehát nem volt felépített karriertervem, de szerencsére a sok befektetett energia és munka meghozta a gyümölcsét.
Miben más ez a fajta reklámfotózás, mint a szakma más ágaiban való tevékenykedés? Kezdetben milyen típusú fotókat készítettél, és aztán hogyan kerültél a reklámfotózás közelébe?
Az egészet le lehet írni egyetlen szóval: képalkotás. Teljesen mindegy, hogy ennek mi a technológiája: rajzolunk, festünk, gombot nyomunk, vagy utána retusálunk, esetleg 3D-ben modellezünk. Én ezt mindig úgy fogalmazom meg, hogy képeket alkotok. Éppen ezért, amikor azt mondják, hogy a fotóim, mindenkit ki szoktam javítani: ezek nem feltétlenül fotók – ezek képek. Épp úgy, ahogy régen a festmények is képek voltak, és nem mindig ugyanazt ábrázolták, mint ami a valóságban tapasztalható volt. Én mindig különválasztom a képeket és a fotókat.
Lelkes Mac-felhasználó hírében állsz. Miben segítik leginkább a munkádat az Apple-eszközök?
Valóban ősMac-es vagyok, még az ATARI-korszak után, egy rövid PC-kóstolgatást követően a kilencvenes évek vége felé egyből a Mac-re váltottam. Zenével is foglalkoztam akkoriban, így abból is adódott, hogy a Mac felé húztam, mint az akkori legjobb multimédiás eszközként ismert gép felé.
A legnagyobb előnye, amiért megszerettem – és ami bizonyos mértékig a mai napig így van –, hogy felhasználói szinten maradhatok. Tehát nem szükséges DLL-eket törölni, átírni a system.ini könyvtárból ahhoz, hogy valami úgy induljon el zökkenőmentesen a gépen, ahogy akarom. Persze ez ma már sokat változott mindkét oldalon, de alapból emiatt kedvelem a Mac-et. Én egyszerűen csak le szeretnék ülni a gép elé és alkotni, vagyis a programot akarom használni, nem a rendszert alakítgatni és fejleszteni. Ez volt a Mac-ben a legszimpatikusabb, hogy egyszerűen csak használom a gépet, mint egy rajzeszközt, egy palettát, és dolgozom rajta.
Mennyire vagy híve az utólagos retusálásnak, és a képszerkesztő programok használatának? Elkerülhetetlen a használatuk?
Ez nagyrészt elkerülhetetlen, sőt alapja az egész munkafolyamatnak, hiszen jellemzően reklámképeket készítek, szóval itt muszáj utólag retusálni és kompozitálni, így szinte csak retusált anyagaim jelennek meg. Természetesen nekem is voltak olyan próbálkozásaim, ahol nem nyúltam hozzá a képekhez, például amikor filmre fotóztam. A felmenőim is imádtak fotózni, így már gyerekként is rengeteg időt töltöttem a sötétszobában az előhívók és fixálók között. Az is nagyon érdekes, de abban találtam meg az utam, amikor egy fotót alapanyagnak tekintek, és nem egy kész terméknek.
A mai okostelefonok kamerái már egyre jobb minőségű fotók készítésére alkalmasak, így amatőrök is sokkal könnyebben készíthetnek gyönyörű fotókat – jónéhány fotóverseny éppen őket célozza meg. Ezek szakmailag nyilván nem közelítik meg a profi fotósok munkáinak színvonalát, de mit gondolsz, pozitív az, hogy bárki számára elérhetőek ezek a jó minőségű kamerák?
Én ennek nagyon örülök. A szakmai és a kreatív szempontok abban találkoznak, hogy itt elsősorban a jó látásmódra van szükség, vagyis nem feltétlenül a technika függvénye a jó képek elkészítése. Természetesen azért ebben vannak átfedések, de attól, hogy egyre több ember kezébe kerül oda a lehetőség, szerintem inkább csak kinyílik a világ, és ez jó.
Ennek ellenére azért a szakmai szint mindig pár lépéssel előrébb tart, és a szakmai változásokat mi fotósok is folyamatosan nyomon követjük, hogy felkészültek lehessünk. Én ebben csak pozitívumot látok, és azt gondolom, hogy aki ezektől a változásoktól fél, annak még mindig gőzmozdonnyal kellene közlekednie – ami nem feltétlenül praktikus ma már…
Manapság szinte evidencia, főleg a fiatalok körében, hogy bármi érdekeset vagy megjegyzendőt azonnal lefotózunk. Amikor civilként jársz valahol, számodra mennyire magától értetődő, hogy a zsebedhez kapsz, ha meglátsz valamit, például a nyaralás alatt?
Furcsának hangozhat, de én most már inkább abba a stádiumba érkeztem, hogy szeretem a pillanatokat inkább megélni, mint megörökíteni, és mindent zsebre tenni, aztán archiválni. Amikor a kisfiam megszületett, hoztam egy döntést, hogy nem fogom állandóan az arcába tolni az optikát, és a lehető legélesebb képeket készíteni róla, mert nincs is szükség annyira sok fotóra. Nekem gyerekkoromból van 8-10 nagyon jól sikerült fotóm, és ez számomra bőven elegendő. Amikor szükséges, akkor nyilván készítek fotókat, telefonnal is, néhány elkapott pillanatot is megörökítek, de én most már annak a híve vagyok, hogy inkább éljük meg a pillanatokat, és véssük be ezeket a memóriánkba. Én ezeket ugyanúgy fel tudom idézni, nem feltétlenül kell, hogy a winchesteren tároljam őket.
Rengeteg izgalmas munkában vettél részt, jelenleg mi köti le a figyelmed, min dolgozol?
Most épp a tokiói olimpia kampányán dolgozom, a magyar sportolókkal készült ízelítő (fotók és poszterek) már láthatóak is. Ez egy elég erős kampány lesz, izgalmas feladat, és bőven van vele dolgunk, de kifejezetten élvezem.
