Persze, csak a cipője miatt olyan jó…


Iramfutók is csak a világ legjobbjai lehetnek

A tokiói olimpia felé közeledve a technológia – akárcsak annak idején a cáparuhákkal – ismét kezd betörni az élsportba. Eliud Kipchoge lett például az első ember, aki 2 órán belül futotta le a maratont.
Ami mindenképp emberfeletti teljesítmény. Mivel a világrekordot senki nem akarta hivatalossá tenni, nincs is vita arról, hogy mennyire volt fair a cipője és az iramfutóinak a jelenléte. A cipő ugyanis egy Nike AlphaFLY modell volt, ami rengeteg levédetett újítással rendelkezik, és a lényege, hogy eltárolja, majd visszajuttatja az energiát. Úgy tűnik, már a korábbi modellje is 2,6-4,2 %-kal növelte a teljesítményt. Hogy ezzel utolérnénk-e egy mezítláb futó Kipchogét? Persze, ha ebben vezetjük az autónkat, amivel üldözzük. 


De a brit pályakerékpárosok is előrukkoltak Tokióra egy olyan modellel, aminek az elődjét egyszer már letiltotta a szövetség – persze csak miután megnyerték vele az olimpiát.
Nyilvánvaló, hogy a technológiai újításokat nem lehet megállítani, úgyhogy a WADA doppinglistájához hasonlóan csak az a kérdés, mi az, amit épp tiltanak, és mi az, ami legális. Mert például az Apple Watchon is beállíthatjuk, hogy diktálja nekünk az iramot. Hogy ez könnyebbség-e? Persze. De legális, így ha fontos számunkra a teljesítmény, éljünk az innovációkkal.