in

WOWWOW Imádom!Imádom!

Rosszul alszol? A fogorvosi vizsgálat életmentő lehet!

Dr. Hermann Gábor fogorvos azon szakemberek közé tartozik, aki az orvosi csapatmunkára esküszik, így fontosnak tartja azt a meglehetősen új megközelítést is, hogy az alvásminőségünk megfigyelésével akár súlyos betegségeket is elkerülhetünk. Arról, hogy az alvásorvoslás hogyan kapcsolódhat a fogorvosi területhez, és milyen módon segíti az alvásproblémák megoldását a megfelelő fogorvosi kezelés, ő maga mesélt.

Dr. Hermann Gábor az alvásorvoslást egy nagyon fontos területnek tartja.

Milyen problémák fakadhatnak abból, ha rosszul alszunk? Miért fontos az alvásminőséget kutatni?

Még manapság is az az általános nézet, hogy az alvás időpocsékolás, napjaink nem termékeny időszaka, egyszerűen túl akarunk esni rajta, és hajlamosak vagyunk elsőként erről lemondani, ha pl. el vagyunk maradva a munkával. Trendnek számít, hogy minél kevesebbet aludjunk. Ám szerencsére sokan felismerték, hogy az alvás kifejezetten fontos, hiszen nagyon súlyos orvosi problémák merülhetnek fel, és mára egyértelművé vált, hogy a tünetek az alvással is összefüggésben állnak. Hosszú azon krónikus betegségek sora, amelyek összefüggésbe hozhatóak az alvással. Nem feltétlenül ok-okozati szinten, de az alvás nagy szerepet játszhat a kialakulásukban. Ilyen a magas vérnyomás, a különböző pajzsmirigy-problémák, az elhízás, az izomfájdalmak, a szív- és érrendszeri betegségek. Ezen kívül említést érdemel az is, hogy a volán mögött ülő emberek koncentrációs képességei is csökkennek, tehát az alvás nem elhanyagolható kérdés.

x Promóció
Az alvászavarra akár a fogorvosál is fény derülhet.

A klinikai vizsgálatokon és kezeléseken túl fontos terület az alváskutatás is, amely azzal foglalkozik, hogy az alvási fázisok alatt milyen szervi neurológiai és biokémiai folyamatok zajlanak. Az alvásorvoslás egy kifejezetten új orvosi ágnak tekinthető, melynek alapvetése, hogy az alvászavar egy multifaktoriális problémakör, tehát több különböző ok egyidejű fennállása hozza létre. Azaz nem egy önálló betegség, hanem egy komplex állapot, ezért egyszerre több orvos és terapeuta közös munkája szükséges a sikeres kezeléshez – ami a krónikus betegségek  esetében általában is a legideálisabb megközelítés lenne.


Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy tüneteket produkáló betegnél számításba kell venni azt is, hogy esetleg alvásproblémákkal küszködhet?


Ez lenne a kívánatos, hiszen mindig fontos, hogy a tüneteket alaposan, több szakorvos által vizsgáljuk ki. Egy egyszerű példával élve: ha valaki stresszesen éli meg a mindennapjait, emiatt rosszul alszik, az vezethet például magasvérnyomás-betegség kialakulásához, tehát közvetve az alvásminőség okozhat betegséget. Az életmódunkból, a stresszből és az egyéb betegségekből fakadóan sok tényező szerepet játszhat egy bizonyos betegség kialakulásában, és ezek közé tartozik a nem megfelelő alvás is. Ideális esetben bizonyos tünetek felmerülése esetén az alvásminőséget és az életmódot is meg kellene vizsgálni az egyéb vizsgálatok mellett. Tehát bármelyik „kapuőr”, a belgyógyász, a diabetológus vagy a fül-orr-gégész is, aki találkozik egy adott krónikus betegséggel vagy problémával, ellenőriztethetné az alvásminőséget is.

Az alvásminőség megfigyelése egészségügyi problémákat is feltárhat.

A fogorvosi terület látszólag nagyon távol esik pl. a belgyógyászati problémáktól. Hogyan kapcsolódik mindez az Ön szakmájához?


Az alvászavar egy összefoglaló kifejezés, sokféle módon megnyilvánulhat. Van, akinek az elalvás nem megy, mások alvajárók, egyesek rémálmokkal küzdenek, az alvás folyamán gyakran felébrednek, és olyanok is akadnak, akik légút elzáródásos szindrómában (OSA) szenvednek. Ez gyakran megfigyelhető a közúti baleseteket okozó sofőröknél is. Ez azt jelenti, hogy az alvászavarnak van olyan típusa is, ami a légzést is akadályozza. Ilyenkor az alvás alatt a légzés leáll bizonyos időszakokra, és nem feltétlenül, de akár horkolás is tapasztalható, sőt egészen hosszú szünetek is beállhatnak. Ebben a légzés típusú alvászavarban tud a fogászat hatékonyan segíteni.


A horkolás feltűnő jelenség, így laikusként úgy tűnik, ilyen esetben viszonylag hamar fény derül arra, hogy nem megfelelő a légzés és az alvás minősége


Valóban, az egyik leggyakoribb ok, hogy valaki azért indul el az alváskivizsgálás irányába, mert a hálótársa felfigyel a horkolásra vagy légzéskimaradásra. Ugyanakkor, ha napközben fáradtak vagyunk, vagy tudjuk, hogy rosszul alszunk, a kezdeti otthoni öndiagnózisban segíthetnek az ún. viselhető orvosi eszközök, egy alvásfigyelő karkötő, óra vagy egyes alkalmazások. Az alvásorvosi vizsgálatok első köre is egy otthoni alvásfigyelés. Ez is egy okosórára hasonlító eszköz, de azt is figyeli, hogy hányszor és milyen időtartamra áll le a légzés. Ezt követően lehet megkezdeni az okok kivizsgálását. Bár előfordulhat, hogy a légzés agyi szabályozása nem működik megfelelően, de gyakran áll a háttérben szervi probléma, amely leginkább a fül-orr-gégészeti vagy fogászati területhez kapcsolódik. Ez utóbbihoz tartozik az az eset, amikor a nyelv és a szájpadlás összeér, így gátat hoznak létre, amely akadályozza a levegő szabad áramlását. Ennek kialakulásában szerepet játszhat az alsó állcsont elhelyezkedése, amelyet bizonyos fogászati megoldásokkal kezelhetünk. A klasszikus fogászati alvásjavító vagy horkolásgátló készülékek kicsit hasonlítanak a sportolóknál használt fogvédőkhöz. Ugyanakkor a cél más, konkrétan az, hogy az alsó állcsontot elől tartva eltávolítsa tartja a nyelvet és a szájpadlást, így biztosítva a levegő áramlását. Általában elmondható, hogy cél az alvászavar minél korábbi felismerése és a probléma oki kezelése. Ennek következménye, hogy szorosabbá vált az együttműködés a nemzetközi alvásszervezetek és bizonyos fogászati szervezetek között. Mára a szakemberek felismerték, hogy a fogorvos is egy „kapuőr”, aki képes felismerni a páciens fogain, arcán, állkapcsán azokat a jeleket, amelyek arra utalhatnak, hogy alvásszavarban szenved, és az alvásorvossal való egyeztetés után akár be is tudnak avatkozni. Az a fogorvosok hatalmas előnye, hogy hamarabb találkozhatnak egy-egy potenciális beteggel, még azelőtt, hogy a páciensnél a légzéselégtelenség következtében súlyos tünetek alakulnának ki.

A megfelelő fogorvosi eszközökkel kezelhetőek az állkapocs problémái is.

A társunkon, és a fogorvosokon kívül segíthetik a komolyabb egészségügyi problémák korai felismerését bizonyos alvásfigyelő eszközök?

Első lépésként a felismerés a legfontosabb. Amennyiben fáradtak vagyunk, nem tudunk kellően koncentrálni, vagy konkrétan tudjuk, hogy nem jó az alvásunk, a viselhető eszközök, alkalmazások jók az öndiagnózisban. Ma már sok digitális eszköz áll rendelkezésünkre az éjszakai alvás megfigyelésére és monitorozására. A legújabb okosórák vagy alváseszközök már a véroxigénszintet is képesek követni az éjszaka során. Ezek alapján kellő képet kapunk alvásunk minőségéről. A második nagy lehetőség ezekkel az eszközökkel az életmódváltás nyomonkövetése. Amennyiben problémánk van, és az alvásorvos azt állapítja meg, hogy nincs szervi ok, lehetőségünk van saját egészségünk és alvásminőségünk javítására is. Miután a viselhető eszközünk folyamatos alvásriportot és egyfajta frissességi indexet ad, elkezdhetjük táplálkozásunk, alvási szokásaink, sportolásunk változásait nyomon követni, alvási riportjaink tükrében.
 

Ha problémát jeleznek ezek az eszközök, hova érdemes fordulni először?

Olyan rendelőbe, amely alvásdiagnosztikával foglalkozik. Ezek többnyire alvásorvosi rendelők, de pl. a mi fogászati rendelőnk, a HermannOrtho is együttműködik alvásszakorvosokkal, akik első körben szintén egy otthoni alvásmonitor segítségével ellenőrzik az alvás minőségét. Ennek riportja alapján derül ki, hogy milyen típusú alvásproblémáról van szó, és milyen további vizsgálatok, kezelések szükségesek. Az viszont biztos, hogy az alvásminőségünk megfigyelésével érdemes foglalkoznunk akkor is, ha látszólag nem küzdünk semmilyen egészségügyi problémával, mert általános egészségünk, munka- és sportteljesítményünk alapvetően attól is függ, hogy mennyire hatékony az alvásunk.

x Promóció
x Promóció

Molinóból bringatáska

Tudd biztonságban kis kedvencedet