in ,

WOWWOW

A leghasznosabb kiegészítők az autónkhoz

Ahhoz, hogy igazán élményszámba menjen az autózás, és ne vegye el a kedvünket útközben semmilyen kényelmetlenség, érdemes néhány hasznos kiegészítőt beszereznünk az autónkba.

Akár hosszabb, akár rövidebb útra indulunk, egyedül, párban vagy családosan, ahogy már korábban is szóltunk róla, mindenképp megéri felszerelni az autónkat olyan kiegészítőkkel, amelyek praktikusak és megkönnyítik a csapat utazását. Ezek között vannak olyanok, amik a vezető életét könnyítik meg, de olyanok is, amelyek inkább a hátsó utasok kényelmét szolgálják. Íme a legcélszerűbbek!

1. Beltéri konzol telefonokhoz

Hol vannak már azok az idők, amikor az ölünkben térképpel közlekedtünk?! Mivel az okostelefonok navigációs rendszerei ma már minden olyan autós számára létfontosságúak, akik új utakon bóklásznak, a kényelem és a biztonság szempontjából elengedhetetlen a szellőzőrácsra tűzhető tartó konzol. Szerencsére ma már minden beltéri kialakításhoz be tudjuk szerezni ezt az eszközt – ha még nem tettük meg, itt az idő!

x Promóció

2. Hordozható, felerősíthető szemétgyűjtő

Főleg kisgyerekes anyukáknak életmentő az a szemétgyűjtő, amit az első ülések támlájára tudunk felfüggeszteni. De olyan változatok is elérhetők, amelyeket az ajtók belsejére tudunk akasztani, így nekünk, vezetőknek is kézre esik.

3. Autós telefontöltő

Ha használjuk telefonunk bluetooth funkcióját, hogy kihangosítva beszélhessünk rajta, vagy fut rajta a navigáció, érdemes töltőre tenni, hogy ne maradjunk a későbbiekben telefon nélkül. Az Epico autóstöltő alumínium teste és a minimalista kivitelezése tökéletesen illeszkedik az autó belsejébe, és a töltőn elhelyezett stílusos LED-világításnak köszönhetően soha nem fogunk hezitálni, hogy hová kell csatlakoztatni a töltőkábelt.

Az ADAM ELEMENTS PeAk III Lightning kábelben megtalálható az új Apple C89 Lightning Chip. Stílusos a megjelenése, és a továbbfejlesztett szilárdsági technológiának köszönhetően nagyon strapabíró – autóba ideális.

4. Táskaakasztó

Az ülés támlájára erősíthető táskaakasztó minden nőnek azonnal jó barátjává válik. Ha az anyósülés támlájára szereljük, beülés után azonnal ráaggathatjuk a táskánkat.

5. Beltéri tároló

Ha hosszabb útra indulunk gyerekekkel, hasznos lehet egy ülésre függeszthető beltéri rendszerező és tároló, amit teletömhetünk unaloműző játékokkal. Így nem nekünk kell mindent hátraadogatni az apróságoknak, és az út végére nem alakul ki hatalmas rumli a hátsó részeken.

x Promóció
x Promóció

Tippek kezdő influenszereknek

A legjobb minisorozatok őszre