in , ,

WOWWOW Imádom!Imádom! AranyosAranyos

Egy szenzor mind felett

iPhone 14 Pro teszt

Idén bemutatták az iPhone 14-es szériát, és mint minden évben most is kipróbáltam, hogy mit tud az új kamerarendszer. Egy hét használat után azt mondhatom, az eddigi legkiforrottabb mobilfotózási élménnyel találkozhatunk, ha az iPhone 14 Pro-t választjuk.

Az új space black szín lényegesen sötétebb lett, ami hasznos streetfotózás terén, mivel kevésbé feltűnő és kevésbé zavarja meg a pillanatot amit szeretnénk megörökíteni. (Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)

Ahány iPhone, annyiféle szenzor és specifikáció létezik. Minden évben megvolt az, ami tetszett és ami kevésbé tetszett az adott telefon kamerarendszerében.

Az iPhone X-ben szerettem a kicsit kontrasztosabb képet, azonban a Teleobjektív inkább volt megmosolyogtató, mint komolyan használható. A 11- es szériánál az ultra wide lenyűgözött, nagyon sok képet csináltam vele, és nagyon szerettem, de gyengébb fénynél már kevésbé elfogadható minőséget produkált.

x Promóció

A12 Pro-ban ezen az objektíven javítottak, de még itt is sokszor éreztem, hogy van hova fejlődnie. A 13 Pro-nál felemás érzéseim voltak, mert bár jobb érzékelőket kapott, ezáltal még jobb képeket lehetett készíteni rosszabb fényviszonyok mellett is, de olyan erős volt a szoftveres automatizált utómunka, hogy összességében rontott a képminőségen.

(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)

A 14 Pro megjelenése előtt nem számítottam hatalmas újdonságokra, mégis azt tapasztaltam, hogy a legnagyobb fejlődést a kamerarendszer érte el. Minden, ami addig tetszett az előző szériákban azt megtartották, és kiküszöbölték a negatívumokat.

Mi változik minden évben?

A mobilfotózásban alapvetően 3 módszerrel tudják befolyásolni, hogy minél jobb képeket tudjunk csinálni rosszabb fényviszonyok között is.

Az első ilyen dolog az az optika minősége, amit a telefon hátlapjába szerelnek. Ilyenkor általában a lencsetagok számát növelik. Emellett a rekeszértéket javítják ami azt jelenti, hogy az objektív több fényt képes a szenzorra engedni. Az iPhoneokban minden optika külön szenzorral rendelkezik, ezeket az éves bemutatókon ki is szokták hangsúlyozni a rekeszértékkel és a lencsetaggal együtt.

A második befolyásoló tényező a szenzor. Ebben a szegmensben minél nagyobb fizikailag egy szenzor mérete, annál jobb minőségű képekre számíthatunk. Mivel a telefonok méretében nagy változás nincs, ezért a mobilfotózásban erős korlát, hogy hatalmas szenzort nem tudnak elhelyezni a telefonban. Ennek ellenére igyekszenek feszegetni a határokat, ezért láthatjuk, hogy évről évre növekszik a kamerasziget mérete.

A harmadik lehetőség a szoftveres rásegítés. Ebben rejlik az igazi csoda, mert egy kép készítése alatt olyan folyamatok mennek végbe, amikre nem is gondolnánk. Az iPhone 14 Pro-ban újításként szereplő ún. Photogenic Engine egy olyan képfeldolgozási rendszer amely elősegíti, hogy a korábban bemutatott Deep Fusion technológia gyorsabban tudja elvégezni feladatát. Ez elsőre valószínűleg nagyon kínaiul hangzik, pontosabban angolul.

Deep Fusion, Photogenic Engine… Hangzatos szavak, de mit is jelentenek valójában? Egy olyan pici digitális képérzékelő, ami a telefonban van nem képes önmagában akkora dinamikatartományt átfogni, mint az emberi szem. Olyan esetekben érvényesül, amikor például egy kapualjban vagyunk, ami elég sötét, azonban a napsütötte belső gangon található házfalra nézünk. Ilyenkor a szemünk nem teljesen sötétnek látja a kapualj részleteit, azonban a házfalat sem érzékeli olyan világosnak, mintha a napba néznénk, tehát valójában egy balanszírozott képet kapunk.

Ezt a szenzorok nehezebben oldják meg, ezért az iPhone azt csinálja, hogy egyszerre több képet készít, és a szoftver dönti el, hogy melyik elkészített kép melyik része az, ami a legideálisabb és a sok képből összerak egyet.

(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)

Ez alatt mi csak annyit érzékeltünk, hogy megnyomtuk a virtuális gombot, és kész is lett egy kép. Fotónként akár 4 billió műveletet hajt végre az Apple új chipje, ezek után mondja valaki, hogy nem csodálatos a technológiai fejlődés!

Az új kijelzőnek köszönhetően a legfényesebb nyári napon is a legtisztábban látjuk a kijelzőnket. (Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)

13 Pro vs 14 Pro

Egy fontos újdonságot meg kell említeni a két telefon esetében a kamerarendszeren kívül is, ez pedig a kijelző. Nem, most nem a Dynamic Islandra gondolok ami a notchot váltotta fel, hanem a 2000 nits fényerős kijelzőre utaltam. Ez a gyakorlatban azt teszi, hogy sokkal világosabbra tudjuk állítani a fényerőt a képernyőn és erős nyári napsütésben is tökéletesen látjuk, hogy mit fotózunk.

Az optikai stabilizációnak és a szoftveres fejlesztéseknek köszönhetően egy helyről három távolságot is le tudunk fedni kameránkkal, szinte ugyanolyan magas minőségben, ez a 13 Pro esetében nem volt ennyire stabil.

0,5x UltraWide Lens (Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)
1x Wide Lens (Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)
3x Tele Lens (Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)

UltraWide

Az egyik legnagyobb javulást a 13 Pro-hoz képest a 13mm-es ultrawide Lens hozta el nekünk. A fotók szélei kevésbé homályosak, az új képfeldolgozó rendszernek köszönhetően pedig akár 3x jobb fotókat tudunk készíteni gyengébb fényviszonyok mellett is az Apple állítása szerint. Saját tapasztalataim alapján ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy kevésbé agresszív a szoftveres utómunka, és a zajszűrést nem brutális homályosítással oldja meg a telefon.

iPhone 13 Pro (Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)
iPhone 14 Pro (Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)

A fenti két képet két különböző napon csináltam, a 14 Pro esetében jobban sütött a nap, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy sokkal nagyobb dinamikatartományt kellett befognia, sokkal nagyobb volt a különbség a kinti és a benti fények között, mégis jobban teljesített, mint a 13 Pro.

Wide

Ez a kamera kapta meg a legnagyobb ráncfelvarrást. 65%-al nagyobb szenzor alálható az optika alatt, ez bizony meglátszik a végeredményen is. A sokat emlegetett szenzorméretet leegyszerűsítve úgy képzeljük el, mint egy tepsit. Minél nagyobb a tepsink, annál több sütemény fér bele, és bizony minél több süteményt tudunk egyszerre kisütni, annál többet tudunk megenni. Ha nagyobb a szenzor, sokkal több adatot képes feldolgozni, ezáltal sokkal jobb minőségű képet tudunk készíteni.

(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)
(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)
(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)

A 48 megapixel nagyon jól hangzik, sokkal jobban, mint a 12, de akik komolyabban foglalkoznak fotográfiával, azok már tudják, hogy nem feltétlenül kell bedőlni ennek az adatnak. A fentebb említett szenzorméret javulása sokban hozzátesz a minőség javulásához. Azonban nem szeretnék senkit sem untatni a száraz adatokkal, quadpixel technológiával és más hangzatos szavakkal. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy sokkal több részlet található a fotókban, élesebbek lesznek a képeink, és ha valamilyen részletet szeretnénk kivágni a fotóból, sokkal kisebb minőségromlással tehetjük meg, mint az előző modellek esetében. (A lenti képen láthatjuk, hogy bátran vághatunk a képekbe.)

(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)
(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)
(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)

Fontos megjegyezni, hogy a heic vagy jpg formátumban a telefon ugyanúgy 12mp-re méretezi a képet. A 48mp előnyeit igazán a ProRaw formátum esetén tudjuk kihasználni, de a leskálázott képek esetén is észrevehető a javulás.

Érdekes változás az előző generációhoz képest, hogy immáron 24mm-es optika kapott helyet a kamerarendszerben a 13 Pro-ban található 26mm-es helyett. Ez a gyakorlatban azt teszi, hogy szélesebb látószöggel tudunk fotózni, csúnyán fogalmazva pedig azt, hogy több minden fér a képünkbe amikor komponálunk. A 24mm-es optika standardabb látószög a fotózás terén, mint a 26mm-es így én abszolút pozitívan fogadtam ezt a változást is.

(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)
(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)
(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)

Tele

Ez az a kamera ami nem fejlődött sokat, egészen pontosan csak szoftveres javítást kapott. A pletykák szerint az iPhone 15 Pro nagy újdonsága egy új Teleobjektív lesz, de ne szaladjunk ennyire előre. Az újdonság az, hogy a 3x nagyítás funkció mellé kaptunk egy 2x-es zoom opciót, amiért a Wide objektív felel, de tapasztalatom szerint az esetek döntő többségében ez sokkal gyengébb minőségű, mint a 3x-os zoom, mivel gyakorlatilag a Wide optika képéből vág egy közelebbi képet a rendszer.

A legnagyobb problémám a telefotó funkcióval, hogy a szoftver dönti el automatikusan, mikor használja valóban a fizikai harmadik kameránkat, és mikor a főkamerával készíti el a képet és vág bele a Wide optika képébe ahogy a 2x zoom esetében. (Ez sajnos mindegyik iPhone esetében így van.) Ezt a rendszer a fényviszonyokat értékelve határozza meg, ergo szép napos időben jó minőségű képeket tudunk készíteni, de rosszabb fényviszonyokban nem tapasztaltam fejlődést az előző generációhoz képest. Azonban ha nem este akarunk ezzel az optikával fotózni, továbbra is abszolút jó képeket lehet készíteni.

(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)
(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)
(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)

Macro

A Macro mód az iPhone 13 Pro-ban mutatkozott be, azonban ott még kevésbé éreztem használhatónak. A makró képek a 14 Pro szériában sokkal tovább fejlődtek, ezekért most az UltraWide optika felel, így élesebb, jobb minőségű képeket készíthetünk.

iPhone 13 Pro (Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)
iPhone 14 Pro (Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)

Selfie

A selfie kamera új autofocus rendszert kapott, ezáltal itt is javulást értek el papíron, de a gyakorlatban nem érzékeltem hatalmas minőségi ugrást. Az arcbőr színe valamivel realisztikusabb lett és nagyon picit a az arcunk határait is jobban detektálja a kamera, de ezek szinte csak akkor látszanak ha nagyítóval vizsgáljuk a képeket. Jelentős javuláshoz valószínüleg jelentősen növelni kellene a kamera fizikai méretét ami kitüremkedést jelentene a telefon előlapján és az ezirányú fejlesztést valószínüleg feloldozták az esztétika oltárán.

Night Mode

Az éjszakai módra az előző generációnál sem volt panaszom, de a sokszor emlegetett szoftveres fejlesztéseknek és a nagyobb szenzornak köszönhetően itt is javulást ért el az iPhone 14 Pro.

Ami fontos különbség, hogy azonos fényviszonyok mellett az iPhone 14 Pro- nak a hosszú expozíciós Night modera később van csak szüksége, mint a 13 Pro-nak, így a fejlettebb kamerarendszernek köszönhetően kevesebb fényben is élesebb és jobb képeket tudunk készíteni.

(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)
(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)
(Fotó: Keresnyei Vince @zangiel)

Összegzés

Az iPhone 14 Pro Wide és Ultra Wide kamerája fejlődött az idén a legnagyobbat, az eddigi hiányosságokat pótolták, és valóban látványos eredményeket értek el. Emellett sokkal reálisabb színeket kapunk, kicsit hidegebb, kontrasztosabb és szebb tónusú képeket tudunk készíteni. Ha valaki a kamera miatt gondolkozik a 13 Pro és a 14 Pro között, abszolút megéri váltani. Bár elsőre nem tűnik fel a megapixel számon kívül semmi egetverően nagy különbség a két generáció között, de használat során a sok apróságból, amin csiszoltak, egy olyan nagy, szinte tökéletes rendszer tevődik ki, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, és csak meleg szívvel tudom ajánlani. Minél több szegmensben fejlődik egy kamerarendszer, annál biztosabbak lehetünk benne, hogy egy fontos pillanatnál nem hagy minket cserben a fényképezőnk (jelen esetben a telefonunk), és a lehető leggyorsabban és legszebben tudjuk megörökíteni az elénk táruló világ egy szeletét.

Magamról:

Több, mint 17 éve foglalkozom fotózással és jelenleg főállásban fotográfusként dolgozok egy reklámügynökségnél.

A mobilfotózás, mint hobbi az iPhone 3Gs megjelenése óta ragadott igazán magával. Azóta számos nemzetközi pályázatra neveztem és értem el sikereket. A Mobile Photography Awards világversenyen 5 éve kerülnek be a képeim a Honorable Mentions kategóriába és tavaly első helyet ért el fotósorozatom a fotóesszék kategóriában. A kifejezetten iPhone-al készített képeknek hirdetett iPhone Photography Awards-on egyszer sikerült a Honorable Mentions kategória közé bekerülnie a képemnek és innen figyelt fel rá az Apple és postolta a social média felületeire a fotómat. Évek óta foglalkoztat a mobiltelefonok létjogosultsága a fotográfia területén és igyekszem minnél több emberrel megismertetni a mobilfotózás örömeit.

x Promóció
x Promóció
Sport - sérülések nélkül.

Sport – sérülések nélkül

Családi hosszú hétvége.

Fotós tippek iPhone-hoz